2.fejezet

Reggel összezavarodva ébredtem,olyan fura volt a helyzet.A szobám ablakán lágyan besütött a napfény, és az ajtóm felől halk kopogást hallottam. Dan lépett be az ajtón.
    -Jó reggel! Figyelj, nem akarlak nyomás alá helyezni,de ha gondolod gyere le és reggelizz velem és a kicsikkel, megismerkedhettek.
Mosolya egyszerre volt ijesztő és bíztató.Az az érzés fogott el,hogy nem kell félnem tőle. Miután a válaszomat hiába várta, kiment. A fürdőszoba szemben volt a szobámmal,így észrevétlenül átfutottam.Megmosakodtam,megfésültem a hajam.fogat mostam és szembe néztem a tükörképemmel.Sötét barna hajam,zöld szemem,halvány bőröm összhatása számomra anyát jutatta eszembe.Csak halovány emlékeim vannak róla, ahogy esténként mesél nekem és ha vihar idején féltem énekelt nekem amíg el nem aludtam. Mielőtt elragadtak volna az emlékeim visszamentem a szobámba és felöltöztem,majd lementem reggelizni.Amikor leértem,olyat láttam amit eddig soha.Dan egy kisbabát etetett és közben egy kisfiút próbált a helyén tartani,nem sok sikerrel.
   -Tudom,hogy nagy a rendetlenség,de egyél valamit indulás előtt.
Indulás?! Oh, persze,hétfő van és DAn azt mondta tegnap,hogy suliba megyek.Életemben először.Nem ettem semmit ,mert annyira izgultam a mai nap miatt.Kocsival indultunk el a suliba.
Mikor odaértünk nem tudtam mire számíthatok.Dan elkísért az iskolába és megkerestük az igazgatói irodát. Az igazgató úr már várt ránk és nagy boldogsággal kezdte el az idegenvezetést.
   -A szekrénykulcsod és az órákhoz szükséges eszközöket és információkat az osztályfőnököd Mr.Andarson fogja majd elmondani neked.
Ezalatt elértünk a teremajtóig ahol már zajlott az osztályfőnöki óra.
    -Te menj be az osztályba és beszélj tanár úrral, mi addig elintézzük a papírokat.
Egész testemben remegve nyitottam ki az ajtót és léptem be a terembe.
    -Jó reggelt Ms.Ming. A holmijait a padján találja.Kérem üljön le.
Próbáltam észrevétlenül a helyemre menni,de már mindenki engem figyelt.Sugdolózás kezdődött,de Mr. Andarson csendre parancsolta az osztályt.
    -Csendet!Gyerekek,csendet! Ms. Emma Ming az új osztálytársatok.Viselkedjetek vele rendesen,neki     még új ez a környezet.
Az egész nap azzal telt,hogy óráról órára üldögéltem és figyeltem az osztálytársaimat.Láttam ki kivel milyen kapcsolatban van.Már mindenki ismert mindenkit,én itt csak egy idegen vagyok.
Délután hazaindultam,mivel nem lakom messze,járhatok gyalog.Amikor hazaértem a konyhában csak az ebédemet találtam és egy üzenetet:

,,Elmentünk sétálni,hamarosan jövünk. Dan"

Evés után felmentem a szobámba és leültem tanulni.
Elég nehéz számomra a felzárkózás,mivel én nem jártam iskolába,csak a nevelőm tanított.De egész érdekes így tanulni,bár vannak tanárok akiktől kiráz a hideg.
Épp a matekkal bajlódtam amikor hangokat hallottam lentről.Biztos Dan érkezett haza.Nem is vettem észre,hogy elszaladt az idő.Kopogást hallottam majd Dan lépett be.
    -Szia,látom tanulsz.Tarts egy kis szünetet és gyere le vacsorázni.
Enyhén bólintottam,jelezve,hogy felfogtam amit mondott.Mikor leértem,már megterített asztal várt.A szép képet egy kisebb háború rontotta el ami Dan és Ana közt zajlott.Kicsit vicces volt ahogy agy felnőtt ember alulmarad egy kisbabával szemben.De minden nap ez megy,így már megszoktam.Leültem a helyemre és hozzáláttam a vacsorámhoz.A síri csendet telefoncsörgés zavarta meg. Dan felpattant és kirohant a telefonhoz.Kapva az alkalmon Sebastian villámgyorsan a kukához rohant és kidobta az összes zöldséget, majd gyorsan visszaült és angyali arccal figyelte,mikor érkezik vissza az apja.Ana viszont nagyon sírt,biztosan éhes volt már.Magam sem tudom miért,de egy hirtelen jött gondolattól vezérelve felálltam,hogy megpróbálkozzam a lehetetlennel....megetetni Ana-t.Leültem vele szembe,kezembe vettem a kistányért és a kanalat,majd egy kis adagot felszedve odanyújtottam a csöppségnek.És csoda történt,egy édes mosoly kíséretében minden gond nélkül megette,és ez így ment tovább míg el nem fogyott az étel.
Mikor befejeztem furcsán éreztem magam,félelem és öröm keveredett bennem. Felnéztem és Dan-t pillantottam meg az ajtóban. Szinte kővé dermedt, egy kicsit rémisztő volt, de meg tudom érteni, én aki egy árva szót nem szólok és mondjuk meg őszintén még idegennek számítok ebben a házban,ilyet művelek. Nagyon szégyelltem magam,már felakartam állni és elrohanni amikor Dan megszólalt.
     -Ne! Maradj! Ho...ho...hogyan?
Megrántottam a vállam és ittlétem óta először halovány mosoly jelent meg az arcomon. Sebastian kiáltása ragadott ki minket ebből a ,,kapcsolatból".
     -Mosolyogj többet! Így olyan szép vagy!
Félénken meg simogattam az arcát,majd felmentem a szobámba folytatni a tanulást.

Hosszú idő telt el mire befejeztem. Elpakoltam,letusoltam és már épp készültem lefeküdni amikor sírás ütötte meg a fülemet. Ana sírt a szomszéd szobában. Már elég késő volt és Dan már mélyen aludt. Így hát beléptem,hogy megnézzem mi a baj. Mivel árvaházban nevelkedtem, van valami gyakorlatom gyerekek terén. Ana nagyon sírt de se éhes nem volt és tisztába se kellet tenni. A kiságya mellett volt egy asztalka,csak egy kép és egy mesekönyv volt rajta. A képen egy gyönyörű nő volt,hosszú szőke haja és lélegzet elállító kék szeme volt. Biztos az édesanyja. Akkor úgy éreztem mintha magamat látnám. Az a hatalmas fájdalom ami a kicsi hangjából áradt,magamra emlékeztetett.Engem is megviselt anyukám elvesztése.Felvettem a könyvet megnéztem a címét-Szépség és a szörnyeteg-és olvasni kezdtem.
   -Egyszer volt,hol nem volt....
Ittlétem óta először szólaltam meg.Anyukám halála óta senkihez nem szóltam egy árva szót sem,kivévea nevelőmet,de vele sem voltam túl bőbeszédű.
Nem sok idő telt el mire Ana megnyugodott és elaludt.Csendben letettem a könyvet és visszamentem a saját szobámba.Lefeküdtem és oly sok év után anyukámmal álmodtam.